ZH pontozó

(Első verzió, 2008 február előtt)

Ez a ZH pontozó első verziója. Nem tud pár dolgot, amit az újabb verzió már tud. Az egyik ilyen a pótlási héten iratott pótpótZH (mely lényegesen különbözik az IVZH-tól), amely miatt az új verzióban sajnos nem tudtam megtartani a kompatibilitást ezzel az első verzióval. Tehát a 2008 február előtti adatokat ezzel a scripttel lehet csak lefordítani.

A ZH pontozó egy bash script, amely a hallgatók félev közben és vizsgákon szerzett pontszámait könyveli, kiértékeli, osztályozza. A dolog többféle kurzus követelményeit is figyelembe tudja venni, képes gyakorlatvezetők és/vagy vizsgalapok szerint válogatni a hallgatók között, illetve az eredményeknek csak számunkra fontos részét megjeleníteni. A megjelenítés módja egy publikus és egy nem publikus html file, az előbbi nevek nélkül (azaz kitehető az oktató honlapjára, vagy nyomtatás után a faliújságra), az utóbbi nevekkel. A html-ből (esetleg az oldal kicsinyítése után) nyomtatni is lehet kedvenc böngészőnkkel. A csomagban van angolul beszélő verzió is, illetve angolul beszélő, amerikai stílusú (A+, A, A-, B+, B, B-, C+, C, C-, D, F osztályzatokat adó) verzió is. Amerikai kurzusban persze név nélkül sem szabad közzétenni az eredményeket.

Bár tesztjeim során jól működött, semmiféle garanciát nem vállalok arra, hogy a program helyes eredményeket szolgáltat. Cserébe mindenki szabadon viheti, használhatja, átírhatja a kódot.

Alább letölthető a csomagolt file. Fontos, hogy ne legyen "zhpontozo1" nevű könyvtár a home könyvtárunkban. Fontos még az is, hogy ahol majd dolgozunk a programmal, ott ne legyen .zhg, .zhv, .zhr, .zhs, .osz, .zhc, .zha kiterjesztésű file ugyanolyan névvel, mint amilyennel dolgozunk (lásd a használati utasítást).

A letöltött zh1.tar.gz file-t a home könytárunkba kell másolni, majd kiadni a gzip -d zh1.tar.gz és tar -xf zh1.tar parancsokat. Ezután a zhpontozo1/doc/olvassel.txt fileban találhatjuk a használati utasítást, és a zhpontozo1/ könyvtárban vannak példák is.

Köszönettel tartozom Székely Balázsnak, aki felhívta a figyelmemet a bash csodálatos lehetőségeire.

Tehát itt a csomag: zh1.tar.gz
 
 
 

Vissza a ZHpontozó oldalra